2006. június végén vagy július elején történt, a pontos napra már nem emlékszem. Cselényiné Kiss Margit polgármester asszonyt vártam az akkori, indiándíszbe öltözött sátortáborba, mert tudtam, hogy nagy meglepetés készül a gyerekeknek. Azt ígérte, vajas tekercset süttet a konyhán és személyesen hozza azt ki nekik. Mikor megláttam a zötykölődő önkormányzati Mitsubishit, még nem tudtam, hogy nem csak nekik lesz meglepetésben részük, de nekem, nekünk is. A megálló autóból a finom sütemény után előkerült a teljes indián díszbe öltözött polgármester asszony is. Egyesek nevettek, mások szörnyülködtek később a történteken, de én úgy gondolom a cselekedetében semmi kivetnivaló nem volt. Csak annyi történt, hogy szeretett volna részt venni valamiben és valami olyat tenni, ami más, mint a mindennapi polgármesterséggel járó taposómalom. Sok év telt el azóta és ő már régen nem polgármester. Ma már csendes, a közélettől visszahúzódó egyszerű életet él családja körében, de egykor életének jelentős részében meghatározó szerepet játszott Mezőnagymihály történetében. Én legfőképpen ezekről az évekről faggattam a napokban. Kíváncsi voltam rá, hogy Ő hogyan emlékszik arra a sok-sok évre, amikor ő volt a falu első embere.

Pár mondatban beszélj nekem a családodról - kértem tőle.

Anyai nagyapám Ficsór Dezső 1904-ben született és 1986-ban halt meg, ő egy elszegényedett, igen szerteágazó nemesi család sarja volt. Anyai nagymamám Sáfár Margit 1905-ben született és nagyon korán, 1965-ben halt meg. Mamám itt született a faluban, a szülei is tősgyökeres nagymihályiak voltak, a papám pedig gyerekkorában került Nagymihályra, ő Vattán született. Az apai nagyapámat Kiss Kálmánnak hívták. Ő 1904-ben született és 1991-ben halt meg. Kisbirtokos paraszti család sarja volt, 30 holdon gazdálkodott itt Mezőnagymihályon. Neki volt először cséplőgépe a faluban, szerette az új dolgokat. 1929-ben vette el nagymamámat Bogárdi Esztert, aki 1906-ban született és 1987-ben hagyott itt minket. Hatalmas házat építettek az ő ősei itt, ahol mi ma is lakunk. Saját kút is tartozott akkoriban a házhoz, ami nagyon ritka dolog volt. Később a II. világháború idején a ház közelében több bomba is robbant, ezért a hátsó fala megdőlt. Emiatt kellett 1978-ban lebontani. Kiss Kálmán nagyapám harcolt a háborúban és volt orosz hadifogságban is. Édesapám Kiss Kálmán 1930-ban született és 1992-ben halt meg, édesanyám Ficsór Margit 1937-ben született és 2009-ben hunyt el. Anyukám háztartásbeli volt, apukám pedig traktoros a gazdaságban. Én 1959-ben születtem. Óvodába nem jártam, mert ott aludni kellett volna és én azt nem szerettem - meséli nevetve. 1965-ben kezdtem el iskolába járni. Nagyon sok tanítóm, tanárom volt. Első osztályban ketten is tanítottak Kondás Sándorné és Kovács Ilona tanítónők. Második osztályban Isky Tibor, harmadikban Kovács Ilona, negyedikben Jakab Lóránt tanítottak. Ötödikben Kondás Sándorné, majd onnantól végig, míg el nem ballagtam Tóth Béla volt az osztályfőnököm. Mikor iskolába kerültem, még Takács Lajos volt az igazgató, majd 1968 szeptemberétől Jakcsi Erzsébet lett az igazgatónő. 1973-ban kezdtem meg tanulmányaimat Mezőkövesden, az akkori I. László Gimnázium és Közgazdasági Szakközép Iskolában, pénzügyi tagozaton. 1977-ben június 20-án érettségiztem és június 23-ától már a mezőnagymihályi tanácson kezdtem el dolgozni, mint adminisztrátor.

1977-től 1990-ig dolgoztál, mint adminisztrátor a községi tanácson. Az előző számunkban készült interjúban Kovács Károly már beszélt ennek az időszaknak egy részéről. Te hogyan emlékszel ezekre az évekre?

77-re véget ért a gyermekkorom és elkezdődött valami egészen más az életemben. Engedd meg nekem, hogy először a magánéletemről beszéljek, de csak röviden. 1978-ban mentem férjhez Cselényi Andráshoz. Így született meg Dóra 1980-ban, akire nagyon büszke vagyok a mai napig. Lányunk két és fél hónapos volt, amikor tragikus körülmények között a férjem eltávozott közülünk. Többet erről nem is kívánok mondani, úgy gondolom, ez nem tartozik az olvasóra, inkább a munkámról beszélnék a továbbiakban. Szóval érettségi után rögtön munkába álltam. A felvételemet Milicz Mária, az akkori VB titkár intézte - ma a jegyzői munkakörnek felel meg a hivatalokban. A legfontosabb kritérium az volt, hogy tudok e gépelni. Tudtam. Így kaptam meg azt az állást, ami akkor már 5 hónapja betöltetlen volt. A fizetésemet 1600 Ft-ban állapították meg, ez nagyon jó kereset volt akkoriban. Évente 4 tanácsülés és 12 végrehajtó bizottsági ülés volt és nekem kellett többek között ezeket a jegyzőkönyveket is legépelnem. Nem vettem részt ugyan ezeken az üléseken, de Kovács Károly az akkori tanácselnök lediktálta nekem az ott történteket. Igen szerteágazó volt a feladatköröm, de nem volt nehéz beletanulni, hiszen akkoriban nem változtak olyan gyorsan a dolgok, mint manapság. A közigazgatásban és máshol is, egy-egy jogszabály sok éven keresztül változatlan volt. Aztán, mint korábban már mondtam 1980-ban megszületett Dóra lányom és én 3 évig gyesen voltam ezután. Mire visszamentem dolgozni, megszűnt az önálló Mezőnagymihályi közigazgatás, hozzácsatoltak minket Mezőkereszteshez 1981. január elsejével. Engem is, mint mindenki mást megkérdeztek akkor, hogy mit szólok ehhez a dologhoz? Én elmondtam, hogy nem értek ezzel egyet, erre azt mondták, hogy nagy szerencsém, hogy gyesen vagyok, mert ha nem így lenne, ezért a véleményemért most kirúgnának. Végül nem rúgtak, sőt mikor visszamentem gyesről, akkor rövid idő elteltével kirendeltség vezetőnek neveztek ki. A tanácstagok elöljáróságot alkottak, az elöljárójuk pedig Lukács Lajos lett. Így született meg 1981. január elsejével a Mezőkeresztes Nagyközségi Közös Tanács VB Kirendeltsége. Látod, még az a bizonyos név, hogy "Mezőnagymihály" is hiányzott belőle. Sajnos erre manapság is volt már példa, tudod mire gondolok. Ez az állapot egészen 1990. szeptember 30-áig tartott, az első demokratikus választásokig, amikor is életemnek egy újabb szakasza kezdődött. Hogy mi mindent köszönhettem az akkor mögöttem maradt 13 év tanácsi munkának? Nagyon sokat. Ekkor tanultam meg azokat az alapokat, amik segítették az életemet az ezután következő években. Rálátást kaptam egy közösséget érintő, irányítási munka valamennyi szegmensére, az adminisztrátori, könyvelési, pénzügyi, közigazgatási szakágakra, és ami a legfontosabb, megtanultam hogyan kell elviselni a sokszor igazságtalan bántásokat is.

Mi volt az a dolog, ami miatt úgy döntöttél, hogy 1990-ben jelölteted magad polgármesternek, és milyen emlékeid vannak az azt követő 16 évnyi polgármesterséged idejéről?

Biztos vagyok benne, hogy szinte minden érintett másképpen emlékszik ezekre az évekre. Amit elmondok azok az én emlékeim, a teljesség igénye nélkül. Hogy miért indultam az első polgármester választáson? Ez igen furcsa történet. Eleinte nem akartam indulni, de aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott. Egy napon bejött hozzám, a hivatalba Puhl Sándor, az akkori MDF alapszervezet tagja és közölte velem, hogy ő engem ajánl polgármesternek, majd elsőként aláírta az ajánló szelvényemet. Ez az aláírás mai napig ott szerepel az én ajánlószelvényem első helyén. A sors furcsa fintora, hogy később éveken át, ő lett az egyik legnagyobb ellenfelem. De a politika már csak ilyen, még ilyen kis szinten is, mint a mienk. Négy cikluson keresztül harcoltam saját meggyőződésem szerint azért, hogy a helyi embereknek jobb legyen. Igyekeztem mindig a tudásom, tapasztalataim legjavát adni Négy cikluson keresztül vitáztam az éppen aktuális képviselő tagokkal, akik közül sokaknak szent meggyőződésük volt, hogy én vagyok az egyes számú közellenség. Érdekes, hogy az mindig csak az első három évben volt így, a negyedikre már mindig zökkenőmentesen tudtunk együtt működni. Kár, hogy azután minden kezdődött elölről.

Szóval rengeteget vitatkoztunk a testületi üléseken, sokszor éjszakába-hajnalba nyúlóan is, mert akkoriban az ülések 16 óra után kezdődtek legtöbbször. Sokan és sokszor vágták a fejemhez ezeken az üléseken, hogy önfejű és makacs vagyok, mert anélkül hoztam időnként döntéseket, hogy megbeszéltem volna a testületi tagokkal. Volt ebben igazság, de úgy gondolom, akkor is nekem volt ebben igazam. Hogy miért is? Én úgy láttam a dolgokat, hogy sokszor mikor döntésnek kellett volna születnie valamiben és már a 24. órán is túl voltunk, a testület még akkor is csak beszélt és beszélt. Ha példával kellene azt bemutatnom mire is gondolok, a következő furcsa példát mondanám. Mondjuk, mutatok egy fekete pulóvert a tagoknak és javaslom nekik, hogy ezt válasszák. Erre, azt mondják, hogy nem-nem, nem lesz jó a fekete. Kérdezem tőlük, hogy akkor milyen legyen? A válaszuk, hogy azt nem tudják, de ne legyen fekete, majd vitatkozni kezdenek azon, milyen legyen, de nem tudják eldönteni. Ilyenkor én sokszor döntöttem úgy, hogy akkor legyen fekete. Mert hát a döntést meg kell hoznia valakinek. Szerencsémre, az akkori közigazgatási hivatal végig elégedett volt a munkámmal. Voltak idők, amikor csak ez adott erőt a munka továbbfolytatásához.

Egyszer a képviselő testület is feloszlatta önmagát, vagyis csak majdnem, de mindjárt elmondom, hogyan is volt ez. Egy napon megjelent nálam három képviselő és kérték, hogy azonnal hívjak össze rendkívüli testületi ülést. Nem indokolták a kérésüket, de eleget tettem neki. Végül az ülésen azzal indokolták kérésüket, hogy azért van szükség rendkívüli ülésre, mert én sok pénzt sikkasztottam az önkormányzattól és dolgozni sem lehet velem. Így hát, megtartottuk az ülést, ahol meg is szavazták a feloszlást, de még előtte megbíztak egy független könyvvizsgálót az önkormányzat anyagi helyzetének teljes kivizsgálására. Jól meg volt szervezve az akció, mert a könyvvizsgáló szinte rögtön hozzá is fogott a munkájához. Mondanom sem kell, hogy nem talált semmit, viszont ez a "kis" bizalmatlanság, akkor 200 ezer forintjába került a falunak, mert a költségeket természetesen az önkormányzat fizette. Így esett, hogy 2-3 nappal az időközi választások kihirdetése előtt, a testület még sem oszlatta fel önmagát. Hogy mindez mennyire volt akkor törvényes vagy nem, az mára már nem lényeges. Ami fontos, hogy bebizonyosodott mindenki számára, hogy tisztességes szándékkal teszem a dolgom és nem rövidítem meg a közösséget egyetlen forinttal sem.

De térjünk vissza 1990-re. Újra önkormányzati önállóságot nyertünk a választások után. Ekkor jött a közös vagyon megosztása. Én azt javasoltam, hogy fogadjuk el a Mezőkeresztes által javasolt 3 millió forintot, de az akkori testület ennél többet akart. Több éves pereskedés után végül a bíróság 8 millió forintot ítélt meg, mely összeg a tornaterem építéséhez nagyon jól jött később (10 év után kaptuk meg a pénzt).

A kezdeti időkben az önkormányzat finanszírozása még igen jó volt, majd egyre kevesebb forrást biztosított az állam. Rengeteg pályázatot írtam én saját magam, hiszen akkoriban nem foglalkoztattunk külön pályázatírót. Igaz a pályázatok sem voltak ezért ennyire bonyolultak. Az önerő akkoriban 10-től a 30 %-ig terjedt és ezeket a pénzeket mindig sikerült a pályázatok mellé tennünk, úgy, hogy hitelünk nem volt, vagy csak nagyon kivételes esetben, akkor is csak nagyon rövid ideig. Egyszer még az aktuális pénzügyminiszternek, Békesi Lászlónak is írtam levelet, mikor nem volt pénzünk. Ő hívta fel a figyelmünket az "önhikire" és még pénzzel is támogatott minket. Onnantól kezdve vettük minden évben igénybe az úgynevezett "önhiki"-t.

Hogy mennyi minden változott az évek alatt, míg polgármester voltam? Talán felsorolni sem tudok már mindent. Egy biztos, 1990-ben egy "elmaradott" kis faluban éltünk. Az akkori szilárd burkolatú utak hossza alig haladta meg a 3 kilométert, pedig az útjaink összes hossza több mint 14 kilométer. Ebből a 14 kilométerből legalább 13 lett szilárd burkolatú. Hiányzott a teljes közműhálózat is, melyek az évek alatt lassan kiépültek. Lett szennyvíz és gázhálózat, megszerveztük a szemétszállítást, kiépült a telefonhálózat. Korszerűsödött a villamoshálózat, aminek kapcsán több és jobb lett a közvilágítás, és ami fontos az ezzel járó községi közös költségek sem nőttek. 1997-ben újraaszfaltozták az akkorra nagyon rossz állapotba került főutcát. Védőháló épült a kézilabdapálya mindkét oldalára, ami szintén nem volt olcsó. Több lépcsőben voltak felújítási munkák az iskolában és korszerűsítve lett a fűtés is, mind az iskolában, mind az óvodában és az önkormányzaton egyaránt. 2002-ben átadtuk a tornatermet is, amivel évtizedes adósságot törlesztettünk a helyi gyerekek az iskola, és a sportolni vágyó lakosság felé. Szerencsére a tornaterem ügyét mindenki a magáénak érezte és rengetegen végeztek az építés során társadalmi munkát is. Nekik itt is szeretném megköszönni önzetlenségüket! Felújításra került az orvosi rendelő és a tanácsadó is. Épült műhely a piactér mögött és sok száz méter járda mindenfelé a faluban. Vettünk traktort, pótkocsit, UAZ-t majd egy Mitsubishit. Mindezek mellett pedig éveken keresztül, több tízmilliós költségvetéssel önállóan működtettük az iskolát és az óvodát. Átvészeltünk több hó helyzetet és árvizet is, melyek sok-sok forintunkba kerültek. Voltak dolgok, amikért sokat kaptam. Szememre vetették, hogy a gáz és a szennyvíz hálózat kiépítésekor tönkretettük az utakat. Igen elismerem, sok hiba történt ezen munkák kivitelezésekor, de ha belegondolunk, egy egyszerű gödör kiásásakor sem tudjuk szintbe visszatölteni a földet, évek kellenek a tömörödéshez. Ráadásul pénzünk is csak annyi volt, amennyi, több munkadíjra már nem futotta.

Hogyan lett vége ennek az időszaknak és mi történt veled utána? Milyen tanulságot vonnál le ezekből az évekből?

Öt alkalommal indultam a választásokon és az utolsót 2006-ban elvesztettem. Ha jól emlékszem 3 szavazatkülönbséggel ugyan, de vesztettem. Biztosan így kellett történnie. Valahol már nem is bánom, hogy így esett. Jó szívvel és mára már nyugodtan gondolok vissza ezekre az évekre, és ha szabad azt mondanom, csak a szépre emlékezem már. A vereségem után Mezőkeresztesen kezdtem el dolgozni, annyi év után először a saját, tanult szakmámban.

A tanulság? Egy biztos, aki közszereplést vállal, annak sokkal többet kell elviselnie, mint másoknak. Ennek kezelését viszont meg kell tanulni, nem kezdhet az ember hisztizni és megharagudni fűre-fára. Törekedni kell jó kapcsolatokat kiépíteni az ellenfeleinkkel is, mert ugye azt a luxust nem engedheti meg senki sem magának, hogy mindenkit ellenségnek tekintsen, mert annak csúnya következményei lehetnek. Az ilyen magatartás könnyen vezethet a bukáshoz. Egyébként is jobb egy őszinte ellenfél, mint egy kígyó, amit a keblünkön melengetünk.

Ezt követően megköszöntem ezt az érdekes beszélgetést Margónak és azt, hogy rendelkezésünkre állt és megosztotta velünk emlékeit, majd hazafelé indultam. Útközben arra gondoltam, vajon hányan és hogyan emlékezhetnek másképpen erre az időszakra és ki hogyan ítéli meg a rendszerváltás utáni évek első polgármesterének tevékenységét. Eszembe jutott az is, hogy az általa levont tanulságok, mennyire általános érvényűek, és ha igen, hányan gondolkodnak vajon manapság hasonló módon?