ahol kavics ropogott

oda születtem túl az üveghegyen
ott ringatott egykor ölében anyám
hol kerítés lécek között kikandikálva
vártam esténként megfáradt apám
óvodás világom csonka utcája
mozaik cserépdarabok halmaza
meleg kezek vigyázó szemek
délutáni mesék ringató dallama
első iskolámat sohasem feledem
hol kezdetben csípett a tenyeres
s ha írás közben cseppent a tinta
a körmös sem volt kellemes
nevek tolulnak elő a mélyből
el nem mesélt igaz történetek
ibrányi utcák s jó tanáraink
kik maradtatok emlékezzetek
lacikám te emlékszel még
mikor naponta a templomszegbe
együtt mentünk a kisvasút mellett
tengernyi csibészséget elkövetve
mikor kavics ropogott a sínen
s a kocsik kereke pattogott
szollár tanár úr káposztája
fogaink alatt csakúgy harsogott
botja elől csalán alá bújtunk
testünket rázta a kacagás
a csalán csípett a bot pattogott
olyan volt mint egy szertartás
nem taposom manapság utcáit
iskoláját sem ismerem már,
de anyám apám máig ott élnek
s öreg házuk mindig hazavár

Ilku Imre (2019)